Csőköteges hűtő

Csőköteges hűtő

 

Spirál pici

Nem egyszerű feladat, egy egylépcsős finomító torony hűtése. No nem is olyan bonyolult, csak éppen gondoskodnunk kell, a megfelelő anyagok összeválogatásáról, és egy odaillő csőköteges hűtő, előállításáról. Nyilván sokan tudják, hogy az egylépcsős rendszerrel való pálinkafőzésnél, lényegesen nagyobb deflegmációt kell elérnünk ahhoz, hogy a lepárolni szándékozott cefréből, egyből a kész pálinkát lefőzhessük. Az egylépcsős készüléken főzött pálinkák, leginkább illatukkal kápráztatják el fogyasztójukat. Ez nem is véletlen, hiszen köztudott, hogy a többszöri lepárlásnál a kétszeri főzés miatt illatokat, aromákat veszítünk.

Ezeknél készülékeknél a főzés egy zárt rendszerben, többszöri rektifikációval, azaz  többszöri páralecsapatással, és újrapárolgással érjük el. Ehhez a nagymértékű páralecsapódáshoz szükségünk van egy olyan nagy teljesítményű hűtőre, amely állja a sarat még ilyen nagy igénybevétel mellett is. Ilyen, egy jól szabott csőköteges hűtő A rendszer zárt mivolta miatt, az illatos nem tudnak “megszökni”, mert folyamatosan, ugyanazon rendszeren belül történik mindkét mozzanat, míg a hagyományos kisüsti módszert alkalmazva, ez legalább két külön főzést jelent. Egy cefre, és egy finomító főzést. Abba, hogy melyiknek van nagyobb létjogosultsága, nem mennék bele. Kinek ez, kinek az a véleménye erről, de mindkét módszernek megvannak előnyei, hátrányai. Amiért is ma “tollat ragadtam” az azért van, mert elkészült az általam fejlesztett moduláris rendszer egyik alapkövének számító  egylépcsős rendszereket kiszolgáló csőköteges hűtő.

csőköteges hűtő

csőköteges hűtő

 

Ez az ügyes kis szerkezet, oszlopos tagja a már elkészült, modul rendszerű egyszeri lepárlásra képes, finomító rendszernek. Ez azt jelenti, hogy a pálinkát nem kell kétszer főzni. A fent említett berendezés, képes arra, hogy egy menetben, vagyis egyszeri lepárlással is kiváló minőségű pálinkát főzhessünk. De ahogy szoktam mondani: “A fejlesztés nem áll meg!” Készülnek, a rasching gyűrűkkel (réztöltetes) töltött, új finomítótorony tevei is… Természetesen, ehhez is csatlakoztatható lesz, az új (a képeken látható) kicsi, csőköteges hűtő. A hűtés intenzitását, egylépcsős rendszereknél mi határozhatjuk meg. Ez azt jelenti, hogy az egylépcsős főzésnél, a lefolyó párlat, szinte olyan erős lesz, amilyen, és amennyi hideg vizet engedünk a torony tetejére szerelt csőköteges hűtő egységünkbe. Az alkohol erősségét, a betáplált víz hőmérséklete, és mennyisége határozza meg.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .