Cefre cukrozása

Cefre cukrozása

Cefre cukrozása.

Újabb, olyan érdekes kérdést kezdünk feszegetni, ami szintén megérhet egy fejezetet..

A cefrénkbe került plusz cukor sok vitát váltott már ki a szakemberek körében is. Vannak vélemények, mely szerint a cefrébe ne kerüljön kívülről hozzáadott (bármilyen) cukor, mert akkor már nem az igazi a pálinka. Vannak akik azt javasolják, (bérfőzdéstől hallottam) hogy 8-10% cukor szükséges a jó pálinkához.

Ezt a véleményt is értem, mivel adott cefremennyiség mellett lényegesen több liter párlat keletkezik, és mivel a főzdében liter után fizetünk, ez mindenképpen jót tesz.(..a főzdés pénztárcájának)  🙂 Azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy minden kiló hozzáadott cukor, kb 0,7 liter plusz párlatot eredményez. Hogy ez jó vagy sem, a döntést Rád bízom.

De akkor mi is lehet az igazság?

Hadd idézzek fel egy történetet, a cefre cukrozása témában, mielőtt válaszolnék. Mivel gyümölccsel aránylag jól el vagyok látva, megengedhettem magamnak egy kísérletet.

cefre-cukrozása

Kaptam 150 kg barackot. No én gondoltam egy merészet, és 3 db 60 l-es hordóba külön külön erjesztettem be őket. Az első hordóba, nem tettem cukrot. Tehát elmaradt, a  Cefre cukrozása. A másodikba 4%, a harmadikba 8% cukor került. Végig külön kezeltem, és külön is főztem, és finomítottam őket. Aztán mikor  készen lettek meghívtam egy hozzáértőkből álló csapatot tesztelésre. Rotyogott a csülkös pacal a bográcsban, fújt a lágy tiszai szél, és mindenki nagyon várta a csülkös pacal kóstolását. Is 🙂

A kóstolók 5-en voltak. Mindenki számozott poharakat kapott, hogy ne tudja melyikben mi van. Na kérem. Nem is szaporítanám a szót.  A cefre cukrozása nem volt publikus. A végeredmény magáért beszélt. Az egyes pohárban kapták, a feleségem által kitöltött “nem cukrozott” cefréből készül pálinkát. A kettesben a 4%-ost, a 3-asban a 8%-ost. Így a cefre cukrozása, rejtve maradt a kóstolók előtt.

Az ötből 4 embernek a 2-es pohárban lévő pálinka ízlett legjobban. Ez sikerült olyanra szerintük, mint a “Nagymama lekvárja”. Telt íz, a gyümölcsre jellemző aromák, mondhatom egy szép kerek párlat lett. Tehát azt hiszem nyugodtan kimondhatjuk: a  cefre enyhe, (3-4%-os) cukrozása jót tett a pálinkának.

Aztán természetesen elárultam nekik, hogy melyikben mi volt, de ez újabb kérdést vetett fel. Miért is lehetett az, hogy a cefre cukrozása javított a pálinka minőségén, élvezhetőségén? Hosszú beszélgetés után, arra lyukadtunk ki, hogy a 3-4% oldott cukor,(a cefrében) jó hatással van a pálinka ízére, illatára.

DE MIÉRT IS?

Tovább tanakodva, szakemberekkel folytatott eszmecserék sora vezettek ahhoz a véleményhez, hogy ez azért lehet, mert a mérsékelt mennyiségű cefre cukrozása miatt a cefre egy  megemelkedett alkoholtartalmat kapott. Ez a megemelkedett alkoholtartalom, jobban “kilúgozta” a gyümölcsből az ízeket, aromákat. Persze ez is csak egy határig igaz. A 8%-os már nem volt jó. No akkor térjünk vissza kezdeti kérdésünkre. Meghozza-e  a cefre cukrozása, a hozzá fűzött reményeket? Kell, vagy nem kell a  plusz cukor a cefrébe?

Azt hiszem a válasz a sorok közt van 🙂

A lényeg, hogy amennyiben kerül a cefrébe cukor, akkor a hozzáadott cukrot, mindig vízben oldott, (szirup) állapotban tegyük a cefrébe, a FŐERJEDÉS UTÁN. Tehát, az erjedés  4.-5. napján. Ekkor langyos vízben oldjuk fel a cukrot, és lassú keverés mellett öntsük a cefréhez. Azért kell feloldani mert a “szárazon bejuttatott cukor, képes akár le is állítani az erjedést! Nyilván sokan emlékszünk nagymamáinkra akik mindenféle hozzáadott tartósító anyag nélkül, CSAK rászórt cukorral tartósították pl az epret.

cukrozott-gyümölcs

Annyi cukrot szórtak az üvegben lévő gyümölcsre, hogy annak mennyisége szinte “megölte” az élesztőket, és ezért nem forrt, erjedt meg a gyümölcs az üvegeben. Nehogy ebbe a hibába essünk!

És hogy miért a 4-5.napon adjuk hozzá a cukrot? Azért, hogy az élesztőink, először a főerjedésben lévő cefréből, a gyümölcs SAJÁT cukrát alakítsák át nekünk alkohollá! Aztán jöhet a “szükséges plusz”, ha gondolod.

És ha még finomabb, illatosabb pálinkát szeretnénk főzni, már csak egy jól szabott deflegmátort kell felszerelnünk pálinkafőzőnkre.

Jó cukrozást 🙂

4 Comments:

  1. Oryondesign

    Kedves Miklós!
    A 4%-os szirupot milyen arányba kell elkészíteni? Hány liter vízhez hány kiló cukor? 1 Hl-re felhasználva?
    Köszönöm
    Csongrádi Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .