Meggy pálinka

 Meggy pálinka

 

Meggy pálinka

Meggy pálinka

 

Örömmel jelenthetem, hogy nyakunkon a meggy pálinka szezon. Néhány napja szedtem pár rekesznyit belőle, gondoltam leírom, hogyan készítettem belőle a meggy pálinka alapját képező cefrét. Mivel a pálinkafőző már jó ideje a sarokban porosodott, nagyon örültem neki. Alapos mosás után, (vadélesztő eltávolítás!) fúrógéppel pépesre aprítottam. Nem magoztam, és a szárazást is a fúrógépbe fogott keverőszárra bíztam. A keverőszár aljában szépen összegyűlnek a gyümölcsből kilógó szárak.

Ezt innen könnyű eltávolítani, ha néha megállunk az aprítással, és kiemeljük a keverőszárat a hordóból. Ilyenkor egy mozdulattal eltávolíthatjuk ezeket.  Ezután jött az élesztővel való beoltás. És itt a lényeg. Tapasztalataim szerint általában nem olyan fontos az élesztő neve, márkája, fajtája  amit cefrénkbe rakunk. De a meggy pálinka alapjával csodát tehet az Uvaferm 228-asa! Pár évvel ezelőtt egy (sok platinadíjas) kereskedelmi főzdés ismerősöm ajánlotta, hogy próbáljam ki a meggynél. Igaza volt. Már megvásárolható kis kiszerelésben is. Régen még kilósba vettük, és elosztottuk, így sokunknak elég volt. A magok az erjedés befejeztével lesüllyednek a cefre aljára, így könnyen lemerhetjük róla a kész cefrénket anélkül, hogy azok belekerülnének az üstbe.

Meggy pálinka

Ha gondolod próbáld ki. Jelenleg érő fajták: Debreceni, és az Érdi bőtermő. Nemsokára követi majd őket az Újfehértói fürtös. Ő igazán megérdemli a külön odafigyelést. A belőle készülő meggy pálinka búsásan meghálálja majd gondoskodásunkat. Nekem különösen kedves fajta ez, mert erre a pálinkámra kaptam életem első aranyérmét.

A megy erjedése gyors, határozott, ha jól sikerült az aprítás. Savtartalma általában cefrézéshez megfelelő. Ha pedig “feldobta a levét” egy szűrést követően, (“tízes” zöldségesrekeszen) elválaszthatjuk az esetlegesen lebegő magokat is az üstbe kerülő cefrétől. Ha mindent jól csinálunk, nem szárad tovább a sarokban üresen tátongva a pálinkafőzőnk.

Vigyázat! Főzés közben, habzásra erősen hajlamos! Ez ellen ajánlom a Foamsol nevű habzásgátlót ajánlok. Semmilyen mellékízt nem ad párlatunknak, és a habzásra sem lesz több gondunk. Régen ezt 1-2 kanál étolaj cefréhez adagolásával oldották meg. Mára kiderült, hogy ez bizony hibás pálinkát eredményezhet. A meggy pálinka pedig megérdemli, hogy csak a legjobb összetevőket használjuk fel készítése során.

Amennyiben még gyümölcsösebb, még illatosabb meggypálinkát szeretnénk, szereljünk pálinkafőzőnkre, egy rászabott deflegmátort. Csodát tesz, nem csak a meggy, de minden pálinkákkal.

 

Ha minden meg van, indulhat a pálinkafőzés!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..