Pálinkafőző, bejelentsem – ne jelentsem?

pálinkafőző bejeletése

pálinkafőző bejeletése

 

Kedves Pálinkafőzéssel foglalkozó, vagy érdeklődő kolléga!

Sajnos az utóbbi időben, azt tapasztalhatjátok, hogy a pálinkafőzéssel kapcsolatos törvények, (az EU nemtetszése miatt) sűrűn változnak. Pontosan tudom, hogy hány embernek okozva ezzel fejtörést, hogy „bejelentsem-nejelentsem”, vagy „belevágjak, ne vágjak” eme szép elfoglaltságba. Ezek a gondolatok ihlették mostani írásomat.

Amikor 2010-ben felszabadult hazánkban a pálinkafőzés tilalma, nem volt bejelentési kötelezettség, és véleményem szerint, nagyon jó döntést hozott a kormány. Nem csak azért mert végre nem kellett bujkálva főzniük az embereknek, ha nem azért is, mert sok embernek volt elege abból, hogy féltve vigyázott cefréjét, elvitte egy bérfőzdébe, és ott vagy összekeverték más cefréjével, (mert esetleg kevés volt), vagy (mint sajnos sokan panaszkodnak róla) Uram bocsá’ nem azt a párlatot kapta vissza, aminek a cefréjét odavitte, esetleg csak hónapok múlva került rá a sor. Ezek az hibák sarkaltak sokakat arra, hogy saját pálinkafőzőt vásárolva, elkezdjék ezt a szép hivatást, hiszen már 600 liter lefőzetett cefre bérfőzetésének árából, vehetünk egy komplett pálinkafőzőt. Ezzel a döntéssel egy új világ nyílt meg sok ember számára. Lehetőséget kaptunk arra, hogy megtanuljunk cefrét készíteni, saját készítésű pálinkát főzni, esetleg a gyümölcsöket szétválogatva, (nem vegyesnek leadni) több féle párlatot készítve újra átélni apáink, nagyapáink örömét. Lehetőséget kaptunk arra is hogy elkészítsünk olyan párlatokat is, amikről eddig csak álmodozhattunk, mert míg a főzdés 10-50 liter cefrével elzavart volna minket, saját főzőnkön, ezt is le tudjuk főzni. Ilyen lehet például a csipkebogyó, a berkenye, a som, vagy olyan különlegességek, mint a naspolya, ribizli, szeder, stb pálinkák. Nagy volt az öröm, mert olyan lehetőséget kaptunk, ami egy uniós országban sem volt. De itt jegyezném meg, hogy szerintem egy nagyon ügyesen megtervezett törvény volt. Az már az elején is sejthető volt, hogy ez a mennyiség, (86 liter adómentes 50% párlat) nyilván csípni fogja az unió szemét. Nem baj, így legalább lesz miből alkudniuk 🙂

A döntés 4 évig húzódott, aztán megszületett a 2015-ös törvény mely kimondja, hogy az otthonfőzők ezután is elkészíthetik a 50 liter 100 tf%-os párlatukat, (ez 86 liter 50%-os pálinkát jelent) évi 1000 Ft-os álltalányadó mellett. Akik pedig továbbra is a bérfőzdék mellett döntenek, azok a lefőzött pálinka literje után, főzdés cca 800 Ft-os munkadíja mellett, 840 Ft csökkentett jövedéki adók kötelesek fizetni, a fent említett mennyiségig, hiszen az EU-nak ez csípte legjobban a szemét. Megkapta az EU a törvényt. Most viszont már az is csípi az EU szemét, hogy az otthonfőzőknek miért ilyen kevés a befizetendő pénz. Azt látom, hogy a pénzembereknek, semmi sem elég!

Viszont.

Érdemes itt több dolgon elgondolkodni.

Például azon, hogy ha valaki 2010 őszén beszerezte a pálinkafőzőjét, akkor azóta (évi 86 literrel számolva) mára 5×86=430 liter pálinkája lehet otthon, teljesen hivatalosan. Aki az idén ezt be is jelentette, (jan 15-ig) ezzel legalizálta ezt a mennyiséget.

A másik dolog, ami sokaknak fejtörést okoz, hogy „bejelentsem-nejelentsem”?

No kérem.

Mint ahogy a törvény szól, évi 0-86 liter 50% párlat után, 1000 Ft-ot kell megfizetni a (jövő évben) magánfőzőnek.

Ha a múlt évben főzött!

Ha nem főzött, még ezt sem kell befizetni.

Aztán itt a másik dolog, amitől sokan tartanak, hogy „Bejelentem a készüléket, utána meg majd „begyűjtik” tőlem.

Nem Kedves Olvasó.

A hivatalos helyen vett (számlás) pálinkafőzőt, ha valaki bejelenti, jöhet bármilyen törvényváltozás, új kormány, amíg Ő él senki el nem veheti, a törvényesen megszerzett tulajdonát!

A Római jog egyik alapköve a SZERZETT JOG.

Sokan azért nem jelentik be főzőjüket, mert attól tartanak, hogy jön egy törvénymódosítás, új kormány, új rendelet, és azoknak, akik bejelentették, be kell szolgáltatniuk a berendezésüket. Hát kérem ez teljesen lehetetlen.

Olyan esetet azt gondolom, senki nem tud mondani, amikor valaki megvett (az akkor törvények hatálya alá eső eszközt, berendezést, bármit, amit utána egy törvénymódosítás miatt „elvettek volna” bárkitől is. Na ez a SZERZETT JOG.

Tehát.

Ha valaki a törvényesen birtokol egy terméket, berendezést, akkor azt tőle (még ha változik is a törvény) SOHA el nem veheti senki!!!

Mondok erre egy egyszerű példát.

Magam, néha vadászom is. A 90-es években vettem egy 0,22-es vadászpuskát, mert akkor még a törvény ezt lehetővé tette. Aztán a 2000-es években jött egy másik törvény, hogy innentől nem lehet ilyen kaliberű puskát vadászatra használni, hanem csak és kizárólag sport célra, lőtéren. Sőt. Aki ilyen fegyvert vesz, az köteles beiratkozni egy lőegyletbe. Csak így birtokolhat ilyen kaliberű lőfegyvert.

Na kedves olvasó, mit gondol? Mi van beírva az én fegyvertartásimba? Ugye nekem már a törvény változása előtt megvolt a fegyver.

Elmondom. 0,22-es VADÁSZ Lőfegyver. És tudja miért? Az előbb említett SZERZETT JOG miatt.

Ugyan is amikor én megvettem, akkor a törvény ezt megengedte. Nem köteleztek természetesen arra sem, hogy járjak lőegyletbe, hiszen én akkor vettem ezt a fegyvert, amikor még a törvény nem így szólt.

Ezzel azt akarom megvilágítani, hogy aki élt, él a törvény adta lehetőséggel ma, attól ameddig Ő él senki el nem veheti a törvényesen birtokába került eszközt!!! Sem hatóság, sem EU, sem senki.

Természetesen az otthon barkácsolt, nem bejelentett főzőket ezután is elviheti NAV. Arról hogy ezeket, hogyan lehet legalizálni egy másik írásomban itt olvashat.

Kedves olvasó.

A törvények és a kormányok jönnek-mennek. Éppen ezért én az év elején elmentem, a polgármester hivatalba, és bejelentettem, hogy rendelkezem pálinkafőzővel. Méghozzá 2010 ősze óta.

Hát röviden ennyit szerettem volna írni ebben a témában.

Senkit nem akarok meggyőzni sem arról, hogy jelentse be, sem arról hogy ne jelentse be a főzőjét. Mai írásom a tisztánlátás jegyében írtam, ugyanis sokan hívnak, írnak, hogy „akkor most mi lesz, vagy most akkor hogyan?”

Nem látok itt olyan nagy problémát, mint amekkorára ezt a média felfújja. Persze tudjuk, nekik minden kis morzsa, elefántot jelent.

További finom pálinkákat kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .